Az óriás útifű (Plantago maxima Juss. ex. Jacq.) csírázásbiológiai vizsgálata

Zsófia Kovács; Sándor Barabás; Mária Höhn

doi:10.17716/BotKozlem.2018.105.2.243

Kovács Zsófia Szent István Egyetem, Növénytani Tanszék és Soroksári Botanikus Kert, 1118 Budapest, Villányi út 29–43. https://orcid.org/0000-0001-5066-4911
Barabás Sándor Szent István Egyetem, Növénytani Tanszék és Soroksári Botanikus Kert, 1118 Budapest, Villányi út 29–43. Jelenlegi cím: MTA Ökológiai Kutatóközpont, Ökológiai és Botanikai Intézet, Terresztris Ökológiai Osztály, 2163 Vácrátót, Alkotmány u. 2–4.
Höhn Mária Szent István Egyetem, Növénytani Tanszék és Soroksári Botanikus Kert, 1118 Budapest, Villányi út 29–43. https://orcid.org/0000-0002-8587-8271

DOI: https://doi.org/10.17716/BotKozlem.2018.105.2.243

Kulcsszavak: csírázásbiológia, ex situ állomány, fajmegőrzés, hidegkezelés, magméret hatása, sötétkezelés

Absztrakt

Az óriás útifű a hazai ﬂóra fokozottan védett tagja, melynek fennmaradását több tényező is veszélyezteti, így a konzerváció kidolgozása, majd megvalósítása rendkívül fontos a faj fennmaradása szempontjából. A faj hazai állományainak csírázásbiológiájával kapcsolatosan nincsenek adatok, így kutatásunkkal ezt az ismereti hiányt igyekeztünk pótolni. Az óriás útifű (Plantago maxima Juss. ex Jacq.) csírázási tulajdonságainak vizsgálata alapul szolgálhat a megőrzé- si tervek kidolgozásához és egy hosszú távú ex situ állomány létrehozásához.
Jelen kísérletünkben a hidegkezelést, a fény szerepét, valamint a magméret csírázásra gyakorolt hatását vizsgáltuk. Petri-csészés kísérleteket állítottunk be, 3-3 ismétléssel +20 °C-os hőmérsékleten történő neveléssel. Eredményeink szerint a növény magjai a csírázáshoz nem igényelnek hidegkezelést (hidegkezelés hatására 54,7%, míg a kontroll csoportnál 52% volt a csírázás). Bebizonyítottuk, hogy a faj magjainak kicsírázásához fény szükséges, pozitív fotoblasztikus magjai vannak; fé- nyen 40%, fénytől elzárva 2,7% mag csírázott ki. A magméretnek nem volt szignifkáns hatása a csírázási százalékra, ugyanakkor az egyes egyedekről származó magok esetében jelentős eltéréseket tapasztaltunk. A 0,83 mm-nél kisebb magok esetében: 1. tő: 58,2%; 2. tő: 79,2%; 3. tő: 61,7%; a 0,83 mm-nél nagyobb magoknál: 1. tő: 48,9%; 2. tő: 87,5%; 3. tő: 33,3% eredményeket kaptunk.

Hivatkozások

Botta-Dukát Z., Dancza I. 2004: Magas aranyvessző (Solidago gigantea Ait.) és kanadai aranyvessző (Solidago canadensis L.). In: Mihály B. és Botta-Dukát Z. (szerk.) Biológiai inváziók Magyarországon: Özönnövények. TermészetBÚVÁR Alapítvány Kiadó, Budapest. pp. 293–318.

Csontos P., Kalapos T. 2006: Csírázóképesség vizsgálata a hazai ﬂóra néhány szárazgyepi és erdei lágyszárúján. In: Molnár E. (szerk.) Kutatás, oktatás, értékteremtés. A 80 éves Précsényi István köszöntése. MTA ÖBKI, Vácrátót, pp. 217–225.

Csontos P., Tamás J., Balogh L. 2007: Tousand seed weight records of species from the ﬂora of Hungary, II. Dicotyledonopsida. Studia botanica hungarica 38: 179–189.

Farkas S. 1990: Tolna megye védett növényei. Babits Mihály Művelődési Központ, Szekszárd, p. 97.

Farkas S. (szerk.) 1999: Magyarország védett növényei. Mezőgazda Kiadó, Budapest, p. 183.

Gombocz E. (szerk.) 1945: Diaria itinerum P. Kitaibelii. I.-II. Verlag des Ungarischen Naturwissenschaflichen Museums, Budapest, 1083 pp.

Hunyadi K., Béres I., Kazinczi G. (szerk.) 2000: Gyomnövények, gyomirtás, gyombiológia. Mezőgazda Kiadó, Budapest, 630 pp.

Kereszty Z., Galántai M. 1994: Hazai védett növényfajok ex-situ konzervációja. Botanikai Közlemények 81(2): 1–3.

Kerner A. 1863: Das Planzenleben der Donauländer. Wagner Verl., Innsbruck, 348 pp.

Lőkös L. (szerk.) 2001: Diaria itinerum P. Kitaibelii III. Hungarian Natural History Museum, Budapest, 460 pp.

Molnár-Baji É. (szerk.) 2013: Turjánvidék: Az Alföld rejtett kincse. WWF Magazin 2: 6–9.

Peti E., Schellenberger J., Németh G., Málnási Csizmadia G., Oláh I., Török K., Czóbel Sz., Baktay B. 2017: Presentation of the HUSEEDwild – a seed weight and germination database of the Pannonian ﬂora – through analysing life forms and social behaviour types. Applied Ecology and Environmental Research 15(1): 225–244. https://doi.org/10.15666/aeer/1501_225244

Pons T. L., Van der Toorn J. 1988: Establishment of Plantago lanceolata L. and Plantago major L. among grass. I. Signifcance of light for germination. Oecologia. 75(3): 394–399. https://doi.org/10.1007/bf00376942

Schneider-Binder E. 1978: Zur Verbreitung. Ökologie und Zönologie des Riesenwegerichts (Plan tago maxima Juss.). Studii si comunicari, Muzeul Brukenthal. Sibiu 22: 137–172.

Soó R. 1968: A magyar ﬂóra és vegetáció rendszertani-növényföldrajzi kézikönyve III. Akadémiai Kiadó, Budapest, 506 pp.

Soó R., Jávorka S. 1951: A magyar növényvilág kézikönyve I-II. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1120 pp.

Szabó L. Gy. (szerk.) 1980: A magbiológia alapjai. Akadémiai Kiadó, Budapest, 391 pp.

Thaisz L. 1902: Plantago maxima Juss. Magyar Botanikai Lapok 1(1): 30.

Török P., Miglécz T., Valkó O., Tóth K., Kelemen A., Albert Á.-J., Matus G., Molnár V. A., Ruprecht E., Papp L., Deák B., Horváth O., Takács A., Hüse B., Tóthmérész B. 2013: New thousand-seed weight records of the Pannonian Flora and their application in analysing social behaviour types. Acta Botanica Hungarica 55(3–4): 429–472. https://doi.org/10.1556/abot.55.2013.3-4.17

Tzonev R., Karakiev T. 2007: Plantago maxima (Plantaginaceae): a relict species new for the Bulgarian ﬂora. Phytologia Balcanica 13(3): 347–350.

Vidéki R., Máté A. 2003: Az óriás útifű (Plantago maxima Juss.) Magyarországon. Flora Pannonica 1(1): 94-107.

Vidéki R., Máté A. 2006: Az útifűvek góliátja. In: Ujhelyi P., Molnár V. A. (szerk.) Élővilág Enciklopédia. Kossuth Kiadó Zrt, Budapest, p: 397

Wulff R. D., Alexander H. M. 1985: Intraspecifc variation in the response to CO2 enrichment in seeds and seedlings of Plantago lanceolata L. Oecologia. 66(3): 458–460. https://doi.org/10.1007/bf00378315