Bruxizmussal élő páciens komplett ellátása

  • Krisztina Török Shen Dent Egészségügyi Szolgáltató Bt.
Kulcsszavak: bruxizmus, alvási bruxizmus, attríció, craniomandibuláris diszfunkció, fogpótlások károsodása

Absztrakt

Esetismertetésünk célja, hogy bemutassunk egy kezelési útvonalat egy bruxáló páciens esetén, akinek a klinikai vizsgálatokat követően a teljes alsó és felső fogsorát rehabilitálni kellett. Egyrészről az alsó metsző és kisőrlő fogak nagymértékű attríciója, valamint a féloldali premoláris és moláris régió hiánya, másrészről pedig a felső fogakon elhelyezkedő fogmű károsodása, illetve a pótlás által kiváltott erőteljes ínygyulladás megléte vezetett döntésünkhöz. Kezelési tervünk szerint az alsó állcsontra egy a maradék fogakon elhorgonyzott front- és bal oldali, valamint egy általunk felszabadított implantátumokon elhorgonyzott jobb oldali hídpótlás készül, melynek elkészültéig a felső állcsont korábbi fogművét egy ideiglenes fogpótlásra cseréljük. Az alsó fogazat ellátását követően egy teljes fémkerámia körhidat készítünk a felső fogazat rehabilitációja céljából. Az esetleges állkapocsízületi problémák kialakulásának elkerülése érdekében a gnatológiai alapismereteinket alkalmazva törekszünk az állkapocs optimális pozíciójának beállítására arcív, intraorális rajzolókészülék, valamint pozíciós harapások rögzítésével az egyéni mozgáspályák regisztrálására.

Hivatkozások

The glossary of prosthodontic terms. J Prosthet Dent. 2005: 10-92. DOI: https://doi.org/10.1016/j.prosdent.2005.03.013

BADER G, LAVIGNE G: Sleep bruxism; an overview of an oromandibular sleep movement disorder. Sleep medicine reviews. 2000; 4: 27-43. DOI: https://doi.org/10.1053/smrv.1999.0070

DE LEEUW, RENY KLASSER, D G: Orofacial pain: guidelines for assessment, diagnosis, and management. Quintessence Publishing Company, Incorporated Hanover Park, IL, 2018;

JOHANSSON A, OMAR R, CARLSSON GE: Bruxism and prosthetic treatment: a critical review. Journal of prosthodontic research. 2011; 55: 127-36. DOI: https://doi.org/10.1016/j.jpor.2011.02.004

LOBBEZOO F, NAEIJE M: Bruxism is mainly regulated centrally, not peripherally. Journal of oral rehabilitation. 2001; 28: 1085-91. DOI: https://doi.org/10.1046/j.1365-2842.2001.00839.x

MACALUSO G, GUERRA P, DI GIOVANNI G, BOSELLI M, PARRINO L, TERZANO M: Sleep bruxism is a disorder related to periodic arousals during sleep. Journal of dental research. 1998; 77: 565-73. DOI: https://doi.org/10.1177/00220345980770040901

MURALI RV, RANGARAJAN P, MOUNISSAMY A: Bruxism: Conceptual discussion and review. J Pharm Bioallied Sci. 2015; 7: https://doi.org/10.4103/0975-7406.155948

OHAYON MM, LI KK, GUILLEMINAULT C: Risk factors for sleep bruxism in the general population. Chest. 2001; 119: 53-61. DOI: https://doi.org/10.1378/chest.119.1.53

SCHMIDT P: A bruxizmus és a fogszorítás. In: Hermann P, Szentpétery A (szerk.): Gnatológia. Semmelweis Kiadó, Budapest, 2018; 263-77.

STRAUSZ T, AHLBERG J, LOBBEZOO F, RESTREPO C, HUBLIN C, AHLBERG K, et al.: Awareness of tooth grinding and clenching from adolescence to young adulthood: a nine‐year follow‐up. Journal of oral rehabilitation. 2010; 37: 497-500. DOI: https://doi.org/10.1111/j.1365-2842.2010.02071.x

YANAGISAWA K, TAKAGI I, SAKURAI K: Influence of tongue pressure and width on tongue indentation formation. Journal of oral rehabilitation. 2007; 34: 827-34. DOI: https://doi.org/10.1111/j.1365-2842.2007.01734.x

ŽUVELA A, ALAJBEG IŽ, ILLEŠ D, TARLE Z: Tooth wear related signs in the Croatian navy employees. Acta stomatologica Croatica: International journal of oral sciences and dental medicine. 2011; 45: 166-76.

Megjelent
2022-09-10
Hogyan kell idézni
TörökK. (2022). Bruxizmussal élő páciens komplett ellátása. Fogorvosi Szemle, 115(3), 133-137. https://doi.org/10.33891/FSZ.114.3.133-137
Rovat
Esetismertetés (case report)