Etikai kódex
1. Nyilatkozat a publikálás erkölcsi és etikai alapelveit illetően
A Fogorvosi Szemle folyóirat a vak bírálat (blind review) folyamatát alkalmazza. A kiadáshoz hozzájáruló valamennyi érintett félnek (a szerzőnek, a folyóirat szerkesztőjének, a lektornak és a kiadónak) egyaránt el kell fogadnia az elvárt erkölcsi magatartásra vonatkozó szabványokat. Jelen erkölcsi nyilatkozat a COPE (Publikációs Etikai Bizottság, http://
2. A publikálásra vonatkozó döntések
A folyóirat szerkesztője dönt arról, hogy mely cikkek kerülnek közlésre a folyóiratban a beküldöttek közül. A szerkesztő a következő szempontokat veszi figyelembe a döntéshozatal során: a folyóirat szerkesztőbizottsága által megszabott irányelvek, ill. a hatályban lévő rágalmazásra-, a szerzői jogok megsértésére-, valamint a plagizálásra vonatkozó jogszabályok. A szerkesztő igénybe veheti a többi szerkesztőt és/vagy a lektorok segítségét a döntés meghozatalához. A folyóirat szerkesztője szoftvert is használhat a plágium kiszűrésére.
3. Esélyegyenlőség
A szerkesztő mindenkor a szerzők fajára, nemére, szexuális irányultságára, vallási meggyőződésére, etnikai származására, állampolgárságára vagy politikai nézeteire való tekintet nélkül értékeli a kéziratok tartalmát.
4. Titoktartás
A szerkesztőség munkatársai kizárólag a levelező szerző, a lektorok, a szerkesztőségi munkatársak és a kiadó számára adnak információt a publikálásra benyújtott kéziratról.
5. Közzététel és összeférhetetlenség
A szerkesztő a meg nem jelentetett kéziratot nem használhatja fel saját kutatásához a szerző írásos beleegyezése nélkül.
6. A LEKTOROK KÖTELESSÉGEI
Hozzájárulás a szerkesztői döntésekhez
A lektor segíti a szerkesztőt a döntéshozatalban, ill. amennyiben arra szükség van, kollegiális lektorálás folyamán támogatja a szerzőt a cikk tudományos színvonalának emelésében.
Hatékonyság
Amennyiben a kiválasztott lektornak nem áll módjában elkészíteni a véleményezést a publikálásra benyújtott kéziratról, erről kötelessége értesíteni a szerkesztőt és lemondani a lektorálási folyamatban való részvételéről.
Titoktartás
Minden kézirat bizalmasan kezelendő dokumentum.
Objektivitás
A kiértékelést objektíven kell végezni. A lektoroknak véleményüket egyértelműen kell megfogalmazniuk és érvekkel kell alátámasztaniuk.
A forrásokra való hivatkozás
Minden korábban megjelent közleményből származó eredményt, megfigyelést, gondolatmenetet, érvet tartalmazó megállapítást el kell látni a megfelelő hivatkozással. A lektoroknak fel kell ismerniük és fel kell hívniuk a szerkesztő figyelmét a kézirat más munkákkal felmerülő lényeges hasonlóságára vagy átfedésére.
Közzététel és összeférhetetlenség
A kiértékelés során szerzett információk bizalmasan kezelendők, nem használhatóak fel a személyes előmenetel érdekében. A lektorok nem értékelhetik az adott kéziratot, amennyiben bármilyen versenyhelyzetből, együttműködésből, vagy más kapcsolatból fakadó érdekellentétben állnak a tanulmánnyal összeköttetésben álló szerzőkkel, cégekkel vagy intézményekkel.
7. A SZERZŐK KÖTELESSÉGEI
A közlésre vonatkozó irányelvek
Az eredeti kutatásokat bemutató szerzőknek pontos beszámolót kell készíteniük az elvégzett munkáról. Az értelmezések és a következtetések levonása kizárólag tényeken vagy elfogulatlan és logikus bizonyításon alapulhat. A tanulmány háttéradatait pontosan kell bemutatni. A tanulmánynak elégséges részletet és hivatkozást kell közölnie ahhoz, hogy a leírt folyamatokat mások is megismételhessék. Hamis vagy tudatosan pontatlan állítások etikátlan és elfogadhatatlan viselkedésnek minősülnek.
Eredetiség és plágium
A szerzőknek szavatolniuk kell, hogy a tanulmány saját, eredeti szellemi alkotásuk, illetve amennyiben felhasználták mások munkáit, azokat megfelelő módon idézték és szakszerűen hivatkoztak rájuk.
Többszörös, redundáns vagy egyidejű publikálás
Ugyanazon kézirat több folyóirathoz egyidejűleg történő benyújtása etikátlan magatartásnak minősül és elfogadhatatlan.
A forrásokra való hivatkozás
Az idézett művekre minden esetben szakszerűen kell hivatkozni. A szerzőknek hivatkozniuk kell mindazokra a kiadványokra, amelyek hatással voltak munkájukara.
A tanulmányszerzői tisztség
Szerzőként kell szerepeltetni mindazokat a személyeket, akik érdemben hozzájárultak a bemutatott tanulmány koncepciójához, tervezéséhez, kivitelezéséhez vagy értelmezéséhez. Társszerzőként kell megjelölni mindazokat a személyeket, akik jelentős mértékben hozzájárultak a tanulmányhoz. Ugyanakkor közreműködőként meg kell említeni mindazokat, akik részt vettek a kutatási projekt bizonyos lényeges szakaszaiban. A levelező szerzőnek szavatolnia kell, hogy minden jelentős társszerzőt megemlített a tanulmányban, valamint hogy nem jelölt meg társszerzőként erre nem jogosult személyeket, továbbá hogy minden társszerző láttamozta és jóváhagyta a tanulmány végleges változatát, valamint beleegyezett annak publikálásába.
Közzététel és összeférhetetlenség
Valamennyi szerzőnek kötelessége közzétenni a kéziratában azokat az érdemi összeférhetetlenségeket, amelyek befolyásolhatják annak eredményeit vagy értelmezését. A projekt minden pénzügyi támogatási forrását nyilvánosságra kell hozni. Amennyiben a szerző jelentős hibát vagy pontatlanságot fedez fel a már megjelentetett munkájában, haladéktalanul értesítenie kell a folyóirat szerkesztőségét és együtt kell működnie a szerkesztővel a tanulmány visszavonásában vagy helyesbítésében.