Emlékezés Dr. Kaszap Andrásra

  • Tibor Kecskeméti

Absztrakt

Dr. KASZAP Andrásra, Társulatunk emlékgyűrűs tiszteleti tagjára emlékezem. Földtani munkássága nagyjából három szakmai területre és három időszakaszra tagolható. 1956–1967 között az ELTE TTK Földtani Tanszékén tanársegéd, majd adjunktus. A diploma megszerzése után VADÁSZ Elemér professzor meghívta tanszékére. Tudományos témájául a Villányi-hegység jura képződményeinek vizsgálatát jelölte ki. Az itteni jura dogger (főként a bath és callovi), valamint a malm rétegeit vizsgálta intenzíven. A témakörből 12, főként a Földtani Közlönyben megjelent dolgozatot írt, melyek rétegtani következtetései az ammoniteszek vizsgálatán alapszanak. Kutatásai nyo mán rögtön számottevő eredmények születtek. A bath–callovi vizsgálatok eredményei bekerültek az 1959-ben hazánkban rendezett Nemzetközi Mezozoos Évkönyve 49. kötetében 1961-ben. Villányi kutatásainak helyt álló ságát és időtállóságát jelzi, hogy az újabb vizsgálatok is támaszkodnak KASZAP András korai megállapításaira. Itt elég csak VÖRÖS Attila akadé mikus 2010-es munkájának hivatkozásait megemlíteni. Elsőként foglal kozott itthon mikrofácies-elemzéssel. Új módszereket is alkalmazott, így fotométeres és termolumineszcenciás vizsgálatokat. S figyelemre méltó: dol gozatot írt a földtan tanítási módszereiről, valamint a balatonrendesi permből előkerült Korynichnium  phaerodactylum őshüllő lábnyomáról. Erre a periódusra esik az 1966-ben végzett kilenchónapos mongóliai földtani térképező munkája is. Több közleménye a geológia ásvá nyi nyers anyag- kutatásokban játszott fontosságát és eredményeit mutatta be a Bányászati és Kohászati Lapok hasábjain. A bányászok örömmel közölték ismertetéseit. Folytatás a PDF-ben.

Megjelent
2020-03-18