Emlékezés Sohár Pál Professzor Úrra
Absztrakt
Sohár Pál 1955-ben került a Budapesti Műszaki Egyetem Vegyészmérnöki Karára. Aktívan részt vett az egyetemi életben, az 1956-os forradalom alatt egyike volt annak a három hallgatónak, akik az egyetemi diákság közösen fogalmazott proklamációját sokszorosították, a lapokat szétosztották a felvonulók között. Szerencséjére ez nem jutott az egyetemi pártvezetés tudomására, bár gyanakodtak rá. Valószínűleg ezért talált munkát a diploma megszerzése után csak a Kelenföldi Tejipari Vállalatnál. Innen került Varsányi György ajánlására a Gyógyszerkutató Intézetbe, ahol a spektroszkópiai laboratórium vezetője lett. Holly Sándorral közösen megírta az infravörös, egyedüli szerző- ként pedig az NMR-spektroszkópia magyar nyelvű, azóta is használt kézikönyvét.