A tánc oktatásának helye és szerepe a magyar köznevelés testnevelés-történetében (1868–2024)

Absztrakt

A tanulmány a tánc szerepének változásait vizsgálja a magyar testnevelésben az 1868. évi népoktatási törvénytől napjainkig. A tánc soha nem foglalt el állandó helyet a tantervekben: egyes korszakokban az esztétikai nevelés, a nemzeti identitás és a közösségépítés hangsúlyos eszközeként jelent meg, míg más időszakokban háttérbe szorult a katonai gyakorlatok, a gimnasztika vagy a modern fitneszirányzatok javára. A kutatás kvalitatív és kvantitatív módszereket ötvöz: történeti dokumentumelemzést, pedagógiai folyóiratok tartalomelemzését, valamint tantervek és Nemzeti Alaptantervek (NAT) szisztematikus vizsgálatát. A levéltári források, jogszabályok és a tanárképzés dokumentumai egyaránt rávilágítanak arra, hogyan alakították a politikai változások, a kulturális prioritások és a szakmai viták a tánc helyét az iskolai testnevelésben. Az eredmények szerint a tánc, bár többször kikerült a hivatalos tantervekből – különösen 1952 után –, tovább élt szakkörökben, tanári kezdeményezésekben és alternatív pedagógiai programokban (Waldorf, ÉKP). Az 1995-ös NAT-tól kezdődően ismét a köznevelés részévé vált, bár a megvalósítást nehezítette a tanárképzés hiányossága. A vizsgálat összességében arra mutat rá, hogy a tánc egyszerre jelenik meg kulturális örökségként és modern pedagógiai eszközként, amely a hagyomány, az egészség, az identitás és a kreativitás közötti feszültségeket tükrözi.