A lelki segítségnyújtás katasztrófavédelmi aspektusainak értékelése

Kulcsszavak: katasztrófa, stressz, lelki segítségnyújtás, katasztrófavédelem, védelmi erők

Absztrakt

A válságok, a krízisek, a traumák, sajnálatos módon életünk részévé váltak, a világ minden pontján megtalálhatóak, lehetnek gazdasági-, lélektani-, háborús. Közös jellemzőjük, hogy olyan sorsfordító helyzet, mely megváltoztatja a személyek, közösségek életét. Az ezekkel való megküzdés, illetve az ezekkel való együttélés olyan stresszes állapothoz vezethet, melyek kihatással lehetnek az egyén egész személyiségére. Ma már számos kutatás bebizonyította, hogy a krónikus stresszes állapot komoly élettani következménnyel járhat, melyek a honvédelemben, katasztrófavédelemben dolgozókat is negatívan érintheti. Az elmúlt időszakokban a katasztrófák, válságok bekövetkezésekor, a hangsúly leginkább a mentés technikai részére fókuszált, napjainkban pedig egyre nagyobb hangsúlyt kap a mentális segítségnyújtás.

Hivatkozások

Hornyacsek Júlia: A tömegkatasztrófák pszichés következményei, és az ellenük való védekezés lehetőségei, in: Bolyai Szemle 2010.XIX.évfolyam 4. sz. ZMNE Budapest:2010. pp.5-30. ISSN:1416-1443

BBC HISTORY: „Ettől a katonák is sírnak, mint a gyerekek”https://24.hu/tudomany/2019/12/01/eroszak-stressz-haboru-katonak/ letöltve: 2020.11. 02.

Szűcs László: „Poszttraumás stressz: „amikor elakad a lemez” https://honvedelem.hu/hirek/hazai-hirek/poszttraumas-stressz-amikor-elakad-a-lemez.html, letöltve: 2020. 11.02.

Erős Ferenc: Kínzás vagy gyógyítás? Pszichiátria és pszichoanalízis az első világháborúban- In. Kaleidoscope History, 2014. 8 évf. (8) p. 33–58.

Pléh Csaba: Pszichológiatörténet, Gondolat kiadó, 1992 ISBN 963-282-734-1

Selye János: Stressz distressz nélkül. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1976.

Barna Boglárka: A harci stressz kezelésének alternatívái a modern fegyveres küzdelmek fényében - In. Hadtudományi Szemle. 12. évfolyam (2019) 3. szám-p.12-13

Hoffmann Imre; Lévai Zoltán; Kátai-Urbán Lajos; Vass Gyula: Iparbiztonság Magyarországon, http://www.vedelem.hu/letoltes/anyagok/549-dr-hoffmann-imre-dr-levaizoltan-

dr-katai-urban-lajos-dr-vass-gyula.pdf

Tóth András; Muhoray Árpád; Pellérdi Dezső: Magyarország jelentősebb ipari katasztrófái a veszélyhelyzet-tervezés és- kezelés szempontjából, Műszaki katonai Közlöny, 29. évfolyam, 2. szám 2009.

Zsákai Róbert; Muhoray Árpád: a pszichés viselkedések szerepe katasztrófahelyzetekben, https://www.knbsz.gov.hu/hu/letoltes/szsz/2014_3_szam.pdf letöltve: 2021. 04.20.

Bodnár Zsolt: Az egészségügyi dolgozókra olyan poszttraumás stressz várhat, mint a háborús veteránokra. https://qubit.hu/2020/04/09/az-egeszsegugyi-dolgozokra-olyanposzttraumas-

stressz-varhat-mint-a-haborus-veteranokra

Bolgár Judit, Szekeres György: Katasztrófa és kríziskommunikáció lélektani alapjai

Padányi József: Polgári –katonai együttműködés a békefenntartó műveletek során ZMNE, Budapest, 2001.p.6.

Katonapszichológia Könyv II. kötet. Zelimir Pavlina, Zoran Komar (szerk.) HM Zrínyi Kommunikációs és Szolgáltató Kht. Zrínyi kiadó,2007. p. 345

Megjelent
2023-12-14
Hogyan kell idézni
ZsákaiR. (2023). A lelki segítségnyújtás katasztrófavédelmi aspektusainak értékelése. Védelem Tudomány a Katasztrófavédelem Online Szakmai, tudományos folyóirata, 6(4), 154-170. Elérés forrás https://ojs3.mtak.hu/index.php/vedelemtudomany/article/view/13715
Folyóirat szám
Rovat
Cikkek