Etikai állásfoglalás

Az Egészségfejlesztés kiadásáért felelős Nemzeti Népegészségügyi Központ elsődleges értéknek a folyóirat szakmai hitelességét tekinti, tiszteletben tartja a szerkesztőség autonómiáját, és nem befolyásolja a folyóirat tartalmával kapcsolatos szakmai döntéseket.

Az Egészségfejlesztés elkötelezett az etikus tudományos publikálás gyakorlata mellett, így elfogadja és követi a COPE Code of Conduct ajánlott gyakorlatait a szerkesztőkre, bírálókra és szerzőkre vonatkozóan. Ennek megfelelően elvárjuk az alábbiak betartását.

Szerkesztőség

A szerkesztőség felelős a megjelent tartalomért. Ennek kialakítása során figyelembe veszik az olvasók és a szerzők igényeit, amelyet részben felmérések útján, részben a beérkezett visszajelzések útján gyűjtenek össze.

A szerkesztőség folyamatosan figyeli a fejlesztési lehetőségeket, a szerkesztők és a szerzők szükségleteit figyelembe véve bővíti, és lehetőség szerint optimalizálja az elérhető funkciókat. A szerkesztőségi szoftver (Open Journal System; OJS) kapcsán felmerülő hibákat igyekszik a legrövidebb idő alatt elhárítani. 

Kiemelten fontos a folyóirat szakmai hitelessége és a szerkesztők szakmailag független munkája, ennek megfelelően a szerkesztők úgy járnak el, hogy a lapban megjelenő írásokról kizárólag szakmai szempontok alapján születik döntés. Ennek támogatására a szerzők kötelesek nyilatkozni az érdekütközésekről és a kutatás finanszírozójáról, annak esetleges szerepéről, míg a szakbírálóktól elvárt az objektív, a folyóirat szakbírálatra vonatkozó szempontjait figyelembe vevő bírálatok határidőre történő elkészítése.

A szerkesztőség biztosítja a lehetőséget a már publikált anyagokban talált hibák javítására Erratum formájában az eredeti közlemény mellett. Szükség esetén a közlemény visszavonását, esetleg bocsánatkérés megjelentetését írásban, a kérést megindokolva lehet kezdeményezni a Szerkesztőségnél.

A szerkesztőség támogatja a már megjelent kéziratokhoz való hozzászólást és erre bátorítja is az olvasóit.

Az elbírálási időszakban a benyújtott kéziratok titkosságát a zárt OJS rendszer és a szerkesztőkre és szakbírálókra vonatkozó titoktartási kötelezettség biztosítja.

A szerkesztőség tagjai benyújthatják saját kéziratukat a folyóiratba, de ezeket ugyanúgy kell kezelni, mint bármilyen más kéziratot. A szerkesztőség tagjainak nyilatkozniuk kell minden lehetséges érdekütközésről.

Szakbírálók

Az Egészségfejlesztés folyóirat kiemelten fontosnak tartja a szakbírálók munkáját, elvégzett munkájukról egyedi igazolást és köszönőlevelet kapnak.

Az Eredeti közlemények rovatba szánt kéziratok szakbírálaton esnek át, amelynek során az egyik szakbíráló a kézirat egészét, míg szükség esetén egy másik szakbíráló pedig a statisztikai módszertant értékeli. Amennyiben indokolt, további szakbíráló is bevonható a döntési folyamatba. Az Egészségfejlesztés folyóirat kettős vak bírálati eljárást alkalmaz: a szakbírálatra felkért szakértő az elbírálandó közleményt a szerzőre utaló valamennyi jelölés elhagyásával kapja meg, amennyiben ez technikailag lehetséges. A szakbíráló — ha maga másképpen nem nyilatkozik — ismeretlen marad a szerző számára. Ha további szakbíráló is véleményezi a kéziratot, akkor munkájához a korábbi szakbíráló(k) véleményét a név elhagyásával kapja meg. A szerzők és a szakbíráló között nincs közvetlen kommunikáció és a bírálatokat a szerkesztőség nem hozza nyilvánosságra.

Amennyiben a szakbírálóban felmerül, hogy nem tudja objektíven elbírálni a kéziratot, vagy bármilyen érdekütközés fennáll, akár a feltételezett Szerzőkkel, akár a kutatással kapcsolatban, akkor köteles visszautasítani a felkérést. A szakbírálók a szakbírálat elkészítése előtt kötelesek nyilatkozatot tenni arra vonatkozóan, hogy a közlemény tárgyával, eredményével és következtetésével kapcsolatban semmilyen, a bírálatot befolyásoló elfogultságuk, érdekeltségük nem áll fenn.

A szakbírálónak törekednie kell a megfogalmazott észrevételek objektivitására és szakmai érvekkel, evidenciákkal való alátámasztására. Az adott problémával, kutatással kapcsolatban a szakbíráló véleménye természetesen eltérhet a szerzőjétől, azonban az ebből származó véleményeket javasolt minden esetben tudományos eredményekkel alátámasztani, ezáltal is növelve az eltérő vélemény elfogadását és a közlemény szakmai színvonalát. A szakbíráló saját közleményére történő hivatkozást csak szakmailag feltétlen indokolt esetben kérhet. A bírálat legyen tárgyilagos, segítse a szerzőket a kézirat javításában és a megfogalmazás ne sértse a szerzőket. A szakbírálónak törekednie kell a bírálati határidő betartására.

A szakbírálónak fontos észben tartania, hogy valamennyi szakbírálatra átadott kézirat bizalmas, azokat vagy azok tartalmát engedély nélkül harmadik féllel tilos megosztani. Ha bizonyos kérdések esetében felmerül egy harmadik fél bevonása, azt minden esetben egyeztetni kell a felelős szerkesztővel, aki erre szükség esetén engedélyt adhat.

Amennyiben a közleménnyel kapcsolatban a szakbírálóban felmerül plágium vagy egyéb etikai vétség gyanúja, köteles azt haladéktalanul jelezni a folyóirat szerkesztőségének. A szakbírálat etikai vonatkozásában felmerülő kérdések esetében a COPE irányelve a mérvadó.

Szerzők

Az ismételt közlés általánosságban nem elfogadott, ettől eltérő gyakorlat esetenként alkalmazható, ha az anyagot előzetes közlésként (preliminary report, preprint) tudományos ülés kapcsán, absztrakt vagy poszter formájában ismertették, vagy konferenciakiadványként (proceedings) jelentették meg; illetve ha más nyelven vagy az olvasók más csoportjának átalakítva jelentetik meg másodszor a munkát, feltéve, hogy mindkét folyóirat elfogadta a másodközlést. A közlésre benyújtott kézirat nem tartalmazhat korábban már megjelent, vagy közlésre máshol benyújtott, vagy már elfogadott, de még nem megjelent közlemény részét képező anyagot. A benyújtáskor a Szerkesztőséget informálni kell a korábban megjelent, vagy elbírálás alatt álló más közleményekben található részanyagokról.

Szerzőinkkel szemben elvárás, hogy megfeleljenek a pontos adatok közlésére vonatkozó előírásoknak, egyértelműen jelöljék mások munkáját a helyes és következetes irodalmi hivatkozások által, valamint nyilatkozzanak minden lehetséges érdekütközésről. A benyújtott kéziratokat a szerkesztőség plágiumellenőrzésnek veti alá.

A kutatások etikai megfelelőségét, eredményeinek közölhetőségét — amennyiben a kutatáshoz etikai engedélyt kaptak — az etikai engedély számának feltüntetésével igazolni szükséges. Ha a szerzők nem rendelkeznek etikai engedéllyel, de emberek bevonásával végezték a kutatást, akkor fontos, hogy az ne sértse a Helsinki Nyilatkozat előírásait. Amennyiben az etikai megfelelőséggel kapcsolatban olyan kételyek merülnek fel, amelyet a szerzők nem tudnak megfelelően tisztázni, a Szerkesztőség nem fogadja be a kéziratot. A vizsgálati személyekről azonosításra alkalmas információ csak akkor közölhető a közlemény szövegében, illetve az ábrákon, ha a vizsgálati személy ehhez a tájékozott beleegyezési nyilatkozatában hozzájárult. A közleményben a vizsgálati személy beleegyezésének tényét fel kell tüntetni. Amennyiben az etikai alapelvek megszegése felmerül, a Szerkesztőség első körben a szerzőkkel egyeztet a problémák tisztázása érdekében. Szükség esetén publikációs etikai szakértőt is felkér. Amennyiben a súlyos etikai vétség a publikálást követően derül ki, a közlemény visszavonásra kerül.

A kézirat közlésre való elfogadásáról a szerkesztőség dönt szakmai szempontok alapján, amennyiben az adott kézirat esetén releváns, akkor a szakbírálat figyelembevételével. A szerző a szerkesztőség döntése ellen érvei felsorakoztatásával a főszerkesztőnél fellebbezhet.

Szerzőségre jogosult az, akinek a közlemény elkészítésében való közreműködése a következők közül valamelyik tevékenységet magában foglalja: tervezés vagy az adatok elemzése és interpretálása; a cikk megfogalmazása vagy a munka főbb szellemi tartalmának felülvizsgálata; a megjelenő, végső változat elkészítése. A szerzők személyében és a szerzői sorrenden csak akkor van lehetőség változtatni, ha erre vonatkozóan minden szerző eredeti aláírásával ellátott, indokolt kérvény érkezik a Szerkesztőséghez. A levelező szerzőnek nyilatkoznia kell arról, hogy a kézirat végleges változatát valamennyi szerző elolvasta és jóváhagyta. A szerzőnek nem minősülő résztvevők a Köszönetnyilvánításban vagy külön Függelékben jeleníthetők meg.

Az Eredeti közlemények feltöltése során a szerzőknek lehetőségük van arra, hogy megadják, mely szakember(eke)t szeretnék kizárni a szakbírálási folyamatból.

Ha a szerző vagy más személy valamilyen hibát vagy etikai problémát fedez fel a megjelenés után, akkor haladéktalanul értesítenie kell a Folyóiratot. A javítás során a szerzőktől elvárt az együttműködés.