Megjelentek a Földtani Közlöny 151/3-4 számai!
Kedves Olvasók!
A megszokottól eltérően a 151. évfolyam 3. és 4. füzete együtt jelenik, egyik kicsit későbben, a másik korábban, hiszen összeköti ezeket tartalmuk: a sokak által ismert Pécs-Danitzpusztai feltárás legfrissebb kutatási eredményei. A ”homokbánya”, nem mellesleg a számtalan fúrásból ismert Endrődi Márga kevés kibúvásának egyike. A legidősebbként ismert közel vertikális helyzetű, sőt átbuktatott pannóniai márga rétegektől indulva, különleges szarmatát, majd bádenit tárt fel egy 2018-ban mélyített kutatóárok. Elemzése egyben a bánya már ismert szakaszán gyűjtött adatok újragondolását is szükségessé tette. A 3.számban találnak tanulmányokat a rétegsorról, annak őskörnyezeti jellegéről, különböző ősmaradványcsoportokról: tengeri és endemikus, tavi mészvázú nannoplankton, dinoflagelláták, foraminiferák és kagylósrákok őskörnyezeti és/vagy rétegtani üzenetéről. A 4. számban mutatjuk be a legidősebb, még tengeri rétegek koralljait, molluszkáit, majd a csökkentsósvízi puhatestű együttesek különös jellegeit, in situ és áthalmozott gerinces maradványok, többek közt halak zárják az őslénytani fejezetet. A feltárásban található szerkezeti jelenségek, események tárgyalása zárja a tanulmányok sorát. Nem feledtük kiemelt célunk, a szaknyelv ápolását, de kivételesen a füzet minden tanulmánya angol nyelvű, mivel jelentősebb nemzetközi érdeklődésre tarthat számot.
A 152. évfolyamba is várjuk a friss kutatási eredményeket! Elsősorban jövendő doktorandusz szerzőinket kérjük, hogy a céljaikhoz mérten időben nyújtsák be a kéziratokat.
Jó szerencsét!
Sztanó Orsolya, főszerkesztő