Elnöki megnyitó
Elhangzott a Magyarhoni Földtani Társulat közgyűlésén (2025. március 26.)
Abstract
2024-es elnöki megnyitómat azzal a gondolattal zártam, hogy a Magyarhoni Földtani Társulat jogi, pénzügyi, bankbiztonsági és informatikai fundamentumainak teljes revíziója és az érdemi gyógykezelésről szóló beszámoló helyett mennyivel szívesebben beszéltem volna „a geológus közösség előtt álló egyre magasabbra tornyosuló komoly kihívásokról; ivóvízről, geotermiáról, nyersanyagról, energiáról, hulladékról és talajról”. A már tavaly is nyilvánvaló válságjelenségek, melyek a társadalom, a politikum és a sajtó figyelmét itthon és Európa-szerte mindezekre az elsősorban földtudományi szakkérdésekre ráirányították, azóta csak fokozódtak. Ennek eredményeként lassan ugyanúgy meglesz a rendkívül határozott véleménye a híreket figyelemmel követő átlagpolgárnak a ritka földfémekről, a lítiumról, a börzsönyi aranyról, a hazai geotermikus potenciálról és a Szarvas környéki földrengésekről, ahogy például a futballról örök idők óta megvan. Mit tudunk, mit szabad és mit kötelességünk tenni ezzel a hirtelen jött érdeklődéssel? Kibékíthető-e a nyilvánvaló ellentét a két oly gyakran hallható, egymást lényegében kizáró vélemény között, melyek szerint: „a Földtani Társulatnak meg kell szólalnia például a börzsönyi aranyércesedés ügyében, hiszen ki tudna szakmailag hitelesebb válaszokat adni a kavargó információkáoszban, ha nem épp a geológus szakma”, illetve „nem szabad megszólalnia a társulatnak, hiszen a téma olyan mértékben át van politizálva, hogy minden megnyilatkozás súlyosan erodálja a szakma hitelét”. (folytatás a PDF-ben)