A Földtani Közlöny története

I. Előzmények

A Magyarhoni Földtani Társulat (MFT) már két évvel tényleges megalakulása után, 1852-ben hírt adott létezéséről a Kováts Gyula titkár által szerkesztett „Első jelentés a Magyarhoni Földtani Társulatról” című, németül is kiadott kis füzetkével. Ez egy történeti áttekintés mellett az alapszabályokat és a tagnévsort tartalmazta, és azt az ígéretet, hogy „egy második jelentés, melly a szakgyülésekben tartott tudományos értekezéseket, legalább kivonatképpen tartalmazandja, még ez év folytán sajtó alá kerülend”. A Magyarhoni Földtani Társulat Munkálatai első kötetének első füzete azonban csak 1856-ban jelent meg, és a kötet csonkán maradt, ahogy az újból beígért második jelentés sem készült el. Szabó József működése nyomán indultak újra az MFT Munkálatai (II. kötet, 1863), melynek kötetei a Kiegyezés után, Hantken Miksa titkársága alatt már csaknem évi rendszerességgel jelentek meg (III. k.: 1867, IV. k.: 1868, V. k.: 1870), jelezve egy szabályszerű szakfolyóirat indítása iránti igényt.

II. A megalapítástól az I. világháború végéig

A Földtani Közlöny megjelentetéséről az MFT 1870. november 9-i közgyűlése döntött (Vendl 1958: 75). Az 1871 tavaszán megjelent első szám (1. ábra) szerkesztői előszava rámutat arra, hogy a folyóirat e formában történő megszületéséhez sajátos módon a Magyar Királyi Földtani Intézet (MKFI) 1869-es megalapítása is hozzájárult.

Az MFT ugyanis ezzel mentesült az alól, hogy az ország földtani viszonyainak kutatására vonatkozó terjedelmes közleményeket kelljen közreadnia, ezek ugyanis megtalálták a helyüket az intézet kiadványaiban. Az MFT így azt a célt tűzhette ki maga elé, hogy „havi füzetekben rövid kivonatokban és cikkekben közölni fogja az irodalom s általában a tudomány terén történt haladást és felfedezéseket, figyelemmel kíséri a hazai tudományos intézetek működését, szakgyűléseket rendez, s az ezekben előadott tárgyakat a tagok tudomására hozza.” E célkitűzésnek a Földtani Közlöny – a lényegében azóta is csak a belső arányokban változó – hármas tartalmi tagozódással tett eleget, közölve (1) értekezéseket, vagyis eredeti cikkeket, (2) leginkább magyar vonatkozású irodalmi ismertetéseket és (3) vegyes közleményeket, köztük a társulati életre vonatkozó beszámolókat. A Földtani Közlönyt a társulati tagok a tagdíj fejében, tagi járandóságként kapták. A szerkesztő az MFT mindenkori első és másodtitkára volt. Bár a választmány 1916. március 1-jén szerkesztő bizottságot alakított, ennek érdemi működéséről nem található beszámoló.

A Földtani Közlöny kötetei elvileg havi füzetekből álltak, de ezt a füzetszámozás csak a harmadik évfolyamtól kezdve tükrözte. Az elvileg 12 füzet valójában mindig összevonva jelent meg, eleinte évi 7–8, majd 4–5 alkalommal. 1915-től kezdve – mindmáig – legfeljebb évi négy (rendes) folyóiratszám jelent meg. A cikkeket kísérő vonalas ábrák száma az évi tíz körüliről fokozatosan megnőtt, a legnagyobb terjedelmű kötetekben (az 1910-es évek elején) 60–70-et is elért. Az 1890-es évektől az ábrák közt már fotók is voltak. A nagyobb terjedelmű térképek, szelvények, illetve az árnyalatos illusztrációk (litográfiák) és kristályrajzok külön táblákra kerültek, ezek száma általában kötetenként tíz alatt volt. A Földtani Közlöny eleinte Khór és Wein, 1874-től a Légrády testvérek, 1883-tól a Franklin Társulat nyomdájában készült, formátuma 1877-ig a mai A5 mérethez, 1878-tól a mai B5 mérethez közeli oktáv volt. Koch (1902) adataiból kiindulva a lapból 1871 és 1900 között évi 1000 példányt nyomhattak.

1879 fontos változást hozott a lap életében. Ettől kezdve, amint a kétnyelvű címlap (2. ábra) is tükrözte, a cikkeket, sőt a társulati élet híreit is Supplementum gyanánt idegen nyelven közzétették.

Bár a közgyűlési határozat szerint francia és angol nyelvű közlések is lehetségesek voltak, a Földtani Közlönyben túlnyomórészt a cikkek német fordítása jelenet meg. Már a következő évben újabb átalakulás történt. A tudományos jelleg növelése céljából a népszerűsítő cikkek, az irodalom és a társulati ügyek a Földtani Értesítő címmel évi nyolc füzetben megjelenő melléklapba kerültek át. E rövid életű „profiltisztítás” a melléklappal együtt az 1882-es évvel bezárólag véget ért. Azonban nem egyszerűen a korábbi helyzet állt vissza, hanem 1883-tól 1885-ig a Földtani Közlönyben jelentek meg az MKFI évi jelentései és egyéb hivatalos tudósításai. Ennek megfelelően a címlapra is felkerült, hogy a Földtani Közlöny, amellett, hogy az MFT orgánuma, „egyszersmind a M. Kir. Földtani Intézet hivatalos közlönye”. Ez a változás tulajdonképpen nem volt meglepő, hiszen az MFT és az MKFI között az alapszabályban rögzített – és az állam által elismert, sőt anyagilag is támogatott – szoros kapcsolat volt. Az MFT tagjai 1871 óta ingyenesen, illetve később önköltségi áron megkapták a társulati közlönyhöz hasonlóan az évtől megjelenő intézeti évkönyvet is. Bár 1886-tól az évi jelentéseket már az MKFI adta ki önálló kötetekben, és a századforduló után megritkultak a Földtani Közlönyben publikált intézeti közlemények is, a „szövetségi viszonyt” jelző idézett kitétel egészen 1949-ig megmaradt a címlapon. Említésre méltó még, hogy 1883-tól a tartalomjegyzék mellett (és azzal együtt elkülönítve lapszámozott, 20–30 oldalas) részletes betűrendes tartalommutató (tárgyszavas index) is volt. Korábban csak a legelső évfolyam tartalmazott ilyet, viszont az 1884-ben Halaváts Gyula szerkesztésében megjelent – és 1882-ig az MFT összes addigi kiadványát felölelő – tartalommutató pótolta e hiányosságot.

A fent bemutatott számos változás után a Földtani Közlöny 1886-ra elnyerte azt a formai és tartalmi arculatát, amely a következő három évtizedet jellemezte. A rovatokat tekintve a lap gerincét az értekezések és rövid közlemények képezték, mellettük gyászjelentések és nekrológok is megjelentek. Az 1880-as évek közepétől az irodalmi ismertetések közül a bővebbeket az „Ismertetések”, a pársorosakat az „Irodalom” rovatba sorolta a tartalommutató. A mai hírrovat elődjét a „Vegyesek”, „Különfélék”, illetve „Geológiai események” (1910–18) jelentették. Ide sorolták be a társulat egyes hivatalos közleményeit is, de magukat a rendezvényeket a „Társulati ügyek” rovat mutatta be. 1900-tól kezdődően jelent meg az előző évi magyar geológiai irodalom repertóriuma. 1902–06 közt a társulati földrengési bizottság (illetve obszervatórium) jelentései, 1910–12 között a Barlangkutató Bizottság közleményei is a lapban kaptak helyet (1913-ban a bizottság szakosztállyá alakult, és „Barlangkutatás” néven saját folyóiratot adott ki). A Halaváts-féle mutatót kiegészítendő, 1903-ban megjelent a XIII–XXX. kötetek tartalommutatója Cholnoky Jenő szerkesztésében.

A Földtani Közlönyért az MFT számos folyóiratot kapott különböző intézményektől és társulatoktól cserében. A választmány 1916-ban a 96 csereviszonyos folyóirat kezelését átadta a Földtani Intézetnek azzal, hogy az a szükséges folyóiratokat tartsa meg a saját könyvtárában, a többit elsősorban a budapesti egyetemek földtani tanszékeinek küldje meg, mint az MFT ajándékát.

Az első világháború hatásai természetesen a Földtani Közlönyt is érintették. Az olvasót utoljára 1913-ban segítette a betűrendes tartalommutató (index). Folyamatosan nőttek a nyomdaköltségek, emiatt is az 1905–14 közt 660 oldalas átlagos terjedelem az 1915–1918-as években 2/3 ára (410 oldalra) esett vissza, és az évi füzetek száma háromra csökkent. Az 1916-os közgyűlésen Schafarzik Ferenc elnök fogalmazott meg javaslatokat a lapra vonatkozóan, majd a választmány április 5-én „A Földtani Közlöny szerkesztésére vonatkozó szabályok”-at fogadott el. 1917-ben a Hidrológiai Szakosztály megalakulása nyomán rövid ideig (1918–1920) a Földtani Közlönyön belül újból egy „belső társlap” különült el, a Hidrológiai Közlemények (3. ábra).

III. Az I. világháború végétől a „fordulat évéig” (1948)

A világháborús vereség, a forradalmak és az ellenforradalom megpróbáltatásai, a példátlan területi veszteségek természetesen az MFT működésére, és így a társulati közlöny megjelenésére is kihatott. Az MFT hadikölcsönökbe fektetett vagyonának elvesztése és az infláció megrendítette a kiadás anyagi alapjait. Ennek leglátványosabb jele a füzetek helyett az évenkénti (sőt 1921–22-ben egy kétéves kötetként való) megjelenés, és az időbeli csúszások mellett a drasztikus terjedelmi visszaesés volt. Különös egybeesés, hogy az utolsó „békeévtized” 660 oldalas átlagáról az 1919–28 közötti évtized 200 oldalára zsugorodó Közlöny terjedelemcsökkenése arányaiban csaknem megegyezett az ország területi veszteségével. Ahogy Mauritz Béla fogalmazott 1925-ös közgyűlési beszédében: „Olyan ma a Földtani Közlöny, mint szegény hazánk, Magyarország: csonka”. Mindez bizonyos rovatok megszűnésével járt (csereviszonyosok listája, utoljára 1918-ban), mások évekig szüneteltek: a magyar földtani irodalom bibliográfiája (1918–23 közt), ismertetések (1920–23), személyi hírek (1919–24), illetve a későbbiekben is csak elvétve bukkantak föl (pl. a társulati tagok névsora: 1925, 1928, 1932). Szűkebbre szabták a társulati ügyek ismertetését is. A cikkek kétnyelvűsége azonban változatlanul megmaradt. Évekig nem volt táblamelléklet vagy csak egy-kettő akadt, az ábrák száma 10–30 körül mozgott.

Fontos változást jelentett, hogy 1931-től megszűnt a tanulmányok kétnyelvű közlése, a cikkek vagy magyar vagy idegen (főleg német) nyelven jelentek meg, ennek függvényében idegen nyelvű (német) vagy magyar kivonattal. Ekkor a külön „Supplement” is megszűnt, de 1940-től visszaállították, és a német nyelvű cikkeket, illetve a magyar nyelvű cikkek német kivonatait ismét elkülönítve közölték. Egyes köteteket az MFT jubiláló tagjainak dedikálva jelentettek meg (1926: Telegdi Róth Lajos, 1932: Zimányi Károly). A Földtani Közlöny terjedelme csak 1934-től, a nagy gazdasági világválság elmúltával stabilizálódott 300 oldal fölött, és ekkortól ismét évi négy szám jelent meg. A lap jobban illusztrálttá is vált, az ábrák száma 1933-tól elérte, olykor meg is haladta a korábbi „rekordot” (pl. 1933: 87, 1937: 94 ábra), és ekkorra az ábrákhoz 10–20, sőt 1943-ban 61 fotótábla járult. 1942-ben és 1943-ban számos térképmelléklet is bővítette a terjedelmet. Az „Ismertetések” rovat azonban 1932–39 között – immáron nem terjedelmi, hanem nyilván koncepcionális okokból – ismét szünetelt. Az MFT anyagi viszonyainak konszolidálódását mutatta, hogy 1936-ban újraindult a Földtani Értesítő. Az évi négy füzetben megjelenő kiadványnak csak a neve volt azonos 1880–82 közt megjelent elődjéével, ugyanis attól eltérően kizárólag tudománynépszerűsítő cikkeket és híreket közölt. Ebben az időszakban sűrűn változtak a nyomdák: a Földtani Közlönyt még vidéken is nyomták – Vácott (a fegyintézetben!), Pécsett és Karcagon –, de a leghosszabb ideig (1932–41) a Mérnökök Nyomdájában készült. A B5-höz közeli formátum változatlan maradt (4. ábra).

A II. világháború alatt újra csökkenni kezdett a füzetek száma, bár ez a terjedelmükre, érdekes módon, nem hatott ki, talán azért is, mert pl. az 1943-as kötet nyomdaköltségeit nagyrészt Papp Simon fizette. Az 1941. évi kötet három, az 1942-es két, az 1943-as három számból állt (de ebből csak kettő jelent meg a háború alatt). Az 1943. évi 4–9. füzet megjelenése után a lap évekig szünetelt, csak 1947-ben indult újra, elég sajátos formában. Két összevont kötetet adtak ki, ezeket három évre (1944/45 és 1945/46) keltezték, viszont négy kötetszámot viseltek (73–74 és 75–76), noha a 73. kötet valójában az 1943. évi volt. A különös számozás talán annak volt a következménye, hogy az 1943. évi utolsó (10–12.) füzet csak 1948-ban jelent meg (sőt az 1942. évi tartalommutató is). 1945–46-ban a Földtani Értesítő is szünetelt. Az 1941–47 közti kötetek az I. világháború utáni évekből ismert szimptómákat mutatták: az illusztrációk számának drasztikus visszaesése, az ismertetések (1944–46), a magyar földtani irodalom bibliográfiája (1941–46) kimaradása, a társulati ügyek visszaszorulása (1941–47). Az 1920-as évektől eltérően az idegen nyelvű tartalom aránya is erőteljesen csökkent (20–30%-ról 5–10%-ra), annak ellenére, hogy a Földtani Közlöny címe alatt ekkor már ötnyelvű felirat hirdette, hogy az MFT folyóiratáról van szó. Már az, hogy ebben a német szöveg volt az utolsó, érzékeltette, hogy az idegen nyelvű tartalom elsöprő német túlsúlya megszűnt, és az idők változását tükrözve az 1945/46-os évfolyamban megjelent az első orosz kivonat is.

Az 1948-as kötet már újból több mint 200 oldalas volt, a szünetelő, illetve karcsúsodott rovatok visszatértek, illetve ismét bővebb terjedelmet kaptak. Az évfolyam „A Magyarhoni Földtani Társulat alakulásának századik évében, 1848–1948” felirattal jelent meg, ugyanis a forradalom centenáris évében az MFT „hivatalos születési évét” az elhatározott (1848. VIII. 18–19.) alakuló ülésnek a ténylegeshez (1850. VII. 6.) képest „jobban csengő” évszámára tekintettel áthelyezték 1848-ra. Az MFT-nek a jubileumi évben a tudományos és szakmai társulatok gleichschaltolása keretében csatlakoznia kellett az akkor alapított Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetségéhez (MTESZ). A következő négy évtizedet az MFT (párt)állami kontroll alatt töltötte, ami új fejezetet nyitott a lap történetében is. Ennek első jeleként az 1948-as összevont számmal megszűnt a Földtani Értesítő, melynek kiadására a szerkesztői előszó szerint az „új idők új szellemének megvalósulásáig” volt csak szükség. Bár a Földtani Társulatot a MTESZ-be tagolták be, a Földtani Értesítő profiljába illő cikkekre a szerkesztői iránymutatás szerint az átszervezett Természettudományi Társulat „Természet és technika” című folyóirata – a Természettudományi Közlöny utódlapja – várt. Az „új idők új szellemét” jól illusztrálta az előszóba beemelt Gerő Ernő-idézet első mondata, amely szerint „tudósaink magukra vannak hagyatva, és a tudományos munka még szervezésre vár”. A lap következő évtizedei ezen államilag támogatott és felülről szervezett tudományos élet áldásait és átkait tükrözik.

IV. Az „államosított” Földtani Közlöny (1949–1989)

Az 1949-as kötet címlapján a meglepett olvasó ismét „A Magyarhoni Földtani Társulat alakulásának századik évében” felirattal találkozott (5. ábra), melyet az „1848–1950”[!] évszámok egészítettek ki. A három évig tartó jubileum paradoxonja a fent említett „forradalmi időszámítás” következménye volt. A korra jellemző állandó változások és átszervezések lenyomataként egyébként az 1949-es és az 1951-es füzetek mindegyike tartamilag vagy tipográfiailag eltérő címlapot viselt. 1950-től egyébként már ismét évi négy füzet jelent meg. Ezek 1953-ig még formailag havi számozást viseltek (1–3, 4–9 stb.), majd 1954-től már 1–4-ig számozták őket, de 1969-ig még a címlapukon viselték az adott negyedév hónapneveit („január–március” stb.). Lényegesebb volt az az előremutató tördelési változás, hogy a korábban folytatólagosan következő cikkek 1949-től már kivétel nélkül új oldalon kezdődtek, 1952-től pedig megjelent a cikkek felett a szerző(k) nevét és a (rövidített) címet tartalmazó futó.

A „rendszerváltozásnak” olyan látványos elemek mellett, mint az 1950-es évek elején olykor a tudományos tartalom elé biggyesztett politikai vezércikkek, vagy az 1950-ben az üres lapaljakat díszítő Rákosi-idézetek, kevésbé szembeötlő következményei is voltak. Némelyikük évtizedekig továbbélt, mint például az orosz nyelv erőltetése és a politikailag legkevésbé „kompromittált” nyugati nyelv, a francia előnyben részesítése a némettel és az angollal szemben. (Az első ízben 1949-ben közzétett szerzői útmutató az orosz fordítás részére külön rövid tartalmi kivonatot kért és leszögezte, hogy „az orosz kivonaton kívül idegen nyelvként elsősorban a francia jön tekintetbe”.) Ez utóbbiban talán az MFT-re és különösen a Földtani Közlönyre két évtizedig meghatározó befolyással bíró Vadász Elemér személyes beállítottsága is tükröződött. Így aztán 1950-től 1989-ig a tartalomjegyzék alcímei magyar, orosz és francia nyelvűek voltak. Az 1966-ig a belső borítón olvasható szerzői útmutató iránymutatása szerint a külföldi könyvismertetéseknek elsősorban a rendelkezésre álló szovjet irodalmat kellett volna tárgyalniuk.

E felszíni jelenségek mögött alapvető változások húzódtak meg. A mindeddig az MFT saját lapjaként megjelenő folyóirat a társulat állami kontroll alá helyezése után előbb a MTESZ kiadványa lett, de már az 1949. évi 5–8. számot a Tudományos Folyóiratkiadó Nemzeti Vállalat jelentette meg, majd 1950 második félévétől a Nehézipari Könyv- és Folyóiratkiadó Vállalat következett. 1954-től egészen 1989-ig végre az Akadémiai Kiadó stabil hátteret nyújtott a lapnak, a sűrűn változó nyomdák (Egyetemi, Szikra, Kultúra) helyébe ugyanekkor lépett az Akadémiai Nyomda. Az MFT mindamellett fenntartotta magának a cserepéldányokkal való rendelkezést, tekintettel arra, hogy „a Földtani Közlöny egyetlen olyan szaklapunk, amelyért csereképpen biztosítani tudjuk hazai tudományunk részére a nélkülözhetetlenül szükséges szakirodalmat”. Az idézett 1950-es titkári jelentés szerint ekkor 57 külföldi egyesülettel és intézménnyel volt cserekapcsolat. A számos kisebb-nagyobb változás után 1952-ben a Földtani Közlöny külalakja is elnyerte azt a formáját, amely csaknem húsz évig csak kevéssé módosult (6. ábra). Praktikus újítás volt, hogy 1954-től a füzeteket a fő bibliográfiai adatokat feltüntető gerincnyomással látták el (ez az 1964. évi 4. füzettől az 1969. évi 4. füzetig szünetelt).

Megváltozott a szerkesztés gyakorlata is. Korábban a folyóiratot az MFT első és másodtitkára szerkesztette. Az 1948-ban megjelent kötetek (77. és 78. évf.) felelős szerkesztője viszont Vadász Elemér, a letartóztatott Papp Simont helyettesítő ügyvezető (al)elnök volt, mellette a társulati titkárok voltak a szerkesztők. 1950-ben Kertai György (fő)titkár lett a felelős szerkesztő, a munkáját segítő (technikai) szerkesztő, Jakucs Lászlóné (később Végh Sándorné) Neubrandt Erzsébet 1965-ig látta el e feladatot. 1950 és 1954 között a felelős szerkesztő személye négyszer is változott, mígnem 1954-ben tartósan Vadász Elemér vette át e posztot. 1967-ig ő határozta meg, mi (és mi nem) jelenhetett meg a Földtani Közlönyben (Dudich et al. 1998: 29). Az 1955. évi (75.) kötetet egyébként a 70 éves Vadász Elemérnek ajánlották. Fontos újítás volt, hogy az 1949-es közgyűlésen szerkesztő bizottságot választottak, melynek 11 tagja ekkor a következő szakterületeket képviselte: ásványtan (1), kőzettan (2), teleptan (1), földtan (3), őslénytan (2), alkalmazott földtan (1) és geofizika (1). A lap szerkesztése évtizedekig ebben a keretben zajlott.

A rovatok lényegében a folyóirat hagyományos szerkezetét tükrözték: Értekezések, Rövid közlemények, Megemlékezések, (Könyv)ismertetések, Hírek, Társulati ügyek. Minden évben közölték a magyar földtani irodalom bibliográfiáját is. Az éves tartalomjegyzékekben „Bevezetés” címen szereplő új rovatba eleinte a politikai tartalmú „vezércikkek” kerültek, később az elnöki megnyitók, főtitkári beszámolók, jubileumi köszöntések és egyéb társulati vonatkozású hosszabb közlemények, amelyek azóta is a „Társulati ügyek” rovattól elkülönülve találhatók a lapban. A néhány rövid életű rovat egy része a kort is jellemzi: „Továbbképzés” (1953, 1954, 1956), a határok korlátozott megnyitása után az „Úti beszámolók” (1960–61). Az 1950-es években élte fénykorát az igen heterogén „Szemle” rovat, amelybe egyaránt bekerültek szakmai állásfoglalások, hírek, külföldi földtani intézmények, kutatások ismertetései, tudományelméleti fejtegetések, kutatás-módszertani, tudománytörténeti írások, emlékezések, a szaknyelvvel, egyes szakkifejezésekkel foglakozó eszmefuttatások stb., mindezek tekintélyes részét Vadász Elemér közölte. Az 1955–57 közti „Irodalom” rovat a hazai és külföldi szaklapok „általánosabb érdekű” cikkeinek címét közölte. 1959-től kezdve a cikkeknél feltüntették, hogy tartalma mikor mely rendezvényen hangzott el előadás formájában, ez a gyakorlat 1992-től megszűnt.

A Földtani Közlöny formátuma változatlanul B5 volt. Az illusztrációk száma már 1949-ben elérte a korábbi szintet, a külön fényképtáblák száma az 1950–60-as években 20–30 között mozgott, de néha meghaladta az 50-et, mivel a szöveg közt a papír gyenge minősége és az alkalmazott nyomdatechnika színvonala miatt lényegében csak vonalas ábrákat lehetett közölni. 1954-ben, több évtized után, újra megjelent egy színes térképmelléklet. A példányszám – az MFT taglétszámát eleinte jócskán meghaladva – az 1950-es évek elejei 600 körüliről 1954-ben 1000-re, 1955-ben 1300-ra emelkedett, és 1969-ig 1200–1350 között váltakozott. Általában valamennyi füzet megjelent a tárgyévben, bár időről-időre a negyedik füzet átcsúszott a következő évre. 1964–67 között a hosszabb cikkeknél általában feltüntették a kézirat lezárásának idejét.

Több mint félévszázados kihagyás után, 1961-ben kiadták a Földtani Közlöny regiszterkötetét az 1901–60 évekre (XXXI–XC. kötet) kiterjedően. A Boda Jenő, Kaszap András és Lengyel Endre által összeállított kötetet Végh Sándorné szerkesztette. 1963-ben a lapnak egy különszáma, az „Agyagásvány-füzet” is megjelent, az MFT Agyagásványtani Szakcsoportja, a Szilikátipari Tudományos Egyesület és az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület közös kiadványaként. Ez is jelezte, hogy az 1960-as évek elején megalakult tematikus szakosztályok tevékenysége a Földtani Közlöny által biztosított publikációs kereteket feszegeti. Hamarosan meg is indultak a sokszorosított szakosztályi kiadványsorozatok. E rendszertelenül, de általában legalább évente egyszer megjelenő folyóiratok a rendszerváltozás körül, illetve azt követően, megszűntek: Földtani Tudománytörténeti Évkönyv (1972–1990, 14 szám), Őslénytani Viták (1963–1992, 38 szám), Mérnökgeológiai Szemle (1964–1992, 40 szám), utolsónak az Általános Földtani Szemle (1971–2005, 30 szám).

Az 1960-as évek második fele fontos tartalmi és bizonyos formai változásokat is hozott. Az 1965-ös főtitkári beszámoló szerint az évben „a Társulat saját kezelésébe veszi az eddig akadémiai kiadványként kezelt Földtani Közlöny szerkesztését”. Meisel Jánosné lett a technikai szerkesztő, e munkát 1983-ig végezte, akkor Kaszap András vette át a feladatot. Az 1967-es közgyűlésen elfogadott alapszabály-módosítás után az MFT elnöke lett a társulati közlöny felelős szerkesztője (a szerkesztőbizottság elnöke), így az 1967. évi 2. füzettel véget ért Vadász Elemér szerkesztőségének négy év (1950–1954) megszakítással 1947 óta tartó korszaka. Az 1968-as közgyűlésen Nemecz Ernő elnök arról beszélt, hogy előkészítés alatt áll a Földtani Közlöny belső és külső módosítása. Ennek első elemeként 1969-től a cikkek címlapján feltüntették a cikk bibliográfiai adatait (amelyek közt a Földtani Közlöny neve után már angolul szerepelt, hogy „Bull. of the Hungarian Geol. Soc.”). 1970-ben a zöldes színű borítót kapott Közlönyön egy hatalmas 100-as szám hirdette a folyóirat eljövendő centenáriumát (és azt, hogy a római kötetszámozásról a címlapon is az arabra tértek át, 7. ábra). Ez a borítóküllem megmaradt 1989-ig, bár fokozatosan sárgásabb árnyalatokat öltött (8. ábra). 1970-től a táblákat és a szöveges részeket azonos – és a korábbinál jobb minőségű – papírra nyomták, így a szöveg közti fotók aránya is növekedett. Ez az állapot az 1980-as években is fennmaradt, bár a papír – és ezzel párhuzamosan a fotók – minősége újból romlani kezdett.

Az 1960-as évek közepétől az 1980-as évek elejéig tartó időszak az ankétok, kollokviumok, szimpóziumok virágkora volt, ami a Földtani Közlönyben is tükröződött. Egyes füzetek (vagy összevont füzetek) kizárólag az adott rendezvény előadásait tartalmazták (1968, 1971, 1972, 1974, 1980), sőt 1975-ben és 1976-ban egy-egy pótfüzet (supplementum) jelent meg, az 1974 őszi recski vándorgyűlés és a szénhidrogén-földtani ankét előadásaival. Az 1970-es évek közepétől önálló rovatként jelent meg a tudománytörténet, az évtized végétől pedig a vitafórum. Az 1970–80-as évek külföldi expedíciós kutatásainak halvány visszfényeként az 1980-as években néhány cikk erejéig élt „A külföld földtanából” rovat (ilyen jellegű cikkek inkább a Földtani Kutatásban jelentek meg). 1981-ben jelent meg a folyóirat negyedik – és máig utolsó –, Dobos Irma és Molnár József által összeállított, Meisel Jánosné által szerkesztett, az 1961–75 időszakot (91–115. évf.) felölelő regiszterkötete.

Az 1970-es évek elejétől kezdve vált gyakorlattá, hogy a Földtani Közlöny 4. száma már átcsúszott a következő évre, noha az újság impresszuma szerint a kéziratok többnyire már nyáron a kiadónál voltak. 1984-től már az egyes cikkek alatt is feltüntetik a beérkezés dátumát. Részben a rendszerváltozás előtti időszak súlyosbodó gazdasági gondjait jelezhette, hogy az 1987-es évfolyamból már csak az első szám jelent meg a tárgyévben, azután pedig már éves, sőt többéves késések halmozódtak föl. Az Akadémiai Kiadó által jegyzett utolsó, 1989. évi kötet valamennyi füzete 1991-ben hagyta el a nyomdát.

V. A közelmúlt évtizedei (1990–2017)

1989/90 az MFT és ezzel a Földtani Közlöny életében is rendszerváltást hozott. 1990-től az Akadémiai Kiadó helyett ismét az MFT adta ki a lapot, mely az 1990. évi 3–4 számtól a MOL Rt. – később különböző névváltoztatásokon átesett – szolnoki nyomdájában készült, majd 2003-tól az Innova Print – később PRInnovation – Kft.-nél, immáron teljesen elektronikus előkészítéssel. (Az 1990-es évek elejétől a nyomdába már az MFT által elektronikus szövegszerkesztéssel és tördeléssel előkészített kéziratok kerültek, 2000-től már az ábrákat tekintve is teljesen digitalizált formában készült a folyóirat.) Az átalakulást – a szakterületet különösen sújtó gazdasági válság és a szakmai szervezetek állami támogatásának leépítése következtében – a két világháború utáni pénzhiányos évekből már ismerős tünetek kísérték. A Földtani Közlöny korábbi 440–450 oldalas átlagos terjedelme az 1991-es mélyponton 260 oldalra csökkent, 1990-ben és 1992-ben két, 1991-ben csak egy füzet jelent meg. Ennek megfelelően a tudományos cikkeken kívüli rovatok szüneteltek, illetve összezsugorodtak Az 1992-es főtitkári beszámoló bejelentette, hogy 1993-tól a szakosztályi lapokat csak akkor adja ki az MFT, ha erre külső szponzort talál, a Földtani Közlönyt pedig csak a Magyar Földtanért Alapítvány pénzügyi lehetőségeihez mérten tudja megjelentetni. (Említésre méltó, hogy a 2001. évi kötetet egy társulati tag, Dobos Irma támogatásából jelentette meg az MFT.) De már 1993-ban a folyóirat ismét „kikerekedett”, visszaállt az általában évi négy füzet, a terjedelem a következő években tartósan 500, majd 600, alkalmanként 700 oldal fölé nőtt. A csúszások fokozatosan rövidültek, és 1998-ra „a Földtani Közlöny utolérte magát, felszámolta hosszan elhúzódott lemaradását” (Dudich et al. 1998: 86). Ez eleinte csak a lapszámok időben történő megjelenését jelentette, hiszen az 1998-as kötetben még mindig csak az 1994–95-ös társulati ülések listáját lehetett olvasni, e téren a lemaradást csak a 2000-es évek elejére sikerült behozni.

A Földtani Közlöny borítójának külső és belső oldalai az 1990-es évek elején az átmeneti periódusokra jellemző váltakozást mutatták. Ennek leginkább szembetűnő epizódját 1992-ben a „piros számok” anekdotába illő esete jelentette annak előjátékaként, hogy a teljes külső borító a következő évben a korábbi borítócímlapok 1980-as évektől megszokott sárgás színét öltötte. Az egyszerű tipográfiát 2008-ban tetszetős új külső váltotta föl (9. ábra). A borító belsején az idők változását az jelezte, hogy a magyar – orosz – francia címeket rövid időre (1990–91) háromnyelvű (magyar – angol – orosz) tartalomjegyzék váltotta fel, ugyancsak háromnyelvű kivonatokkal minden cikkhez, majd 1992-től a címlap és a borító szövegei, beleértve a tartalomjegyzéket, a magyar mellett már csak angol nyelven íródtak, csakúgy, mint a kivonatok. 1995-ben a megalapítás óta létező – és általában rovat szerinti bontással közölt – éves tartalomjegyzék megszűnésével egy fontos praktikus segédeszköz tűnt el a folyóiratból.

A külön címmel jelölt vagy jelöletlen hagyományos „rovatok” (közgyűlési elnöki beszédek és főtitkári megnyitók; értekezések; rövid közlemények; megemlékezések; hírek és ismertetések; társulati ügyek) mellett újdonságként 2005–2007 között külön rovatként jelentek meg „Tanulmányok Erdély földtanából”. A „Hírek, ismertetések” helyett 1992–94 között csak a könyvismertetések kaptak nyomdafestéket „Könyvkritika” rovatcímmel. Egy-két alkalommal jelentkezett a „Földtani megfigyelések – amit újra már senki sem láthat” rovat az építkezések időszakos feltárásaiban rögzített megfigyeléseket tartalmazó rövid közleményekkel. 2014-ben indult a „Földtan a gyakorlatban” rovat, mely bizonyos mértékig az 1956-tól az Országos Földtani Főigazgatóság, majd a Központi Földtani Hivatal, illetve annak jogutódai által kiadott, 1991–96 közt és 2006-tól ismét szünetelő Földtani Kutatás után maradt űr egy részét hivatott betölteni. A korábbi „Szemle” rovattal párhuzamosítható „Tájékozódás” csak a 1993. évi (123.) kötetben szerepelt. A „Vitafórum” a Földtani Közlöny megjelenésének notórius késései miatt 1990-től sok évig szünetelt, később „Fórum”, illetve „Vita” címen jelentkezett alkalomszerűen. A magyar földtani irodalom repertóriuma utoljára a 2000. évi (130.) kötetben jelent meg (az 1999 évre). A tematikus füzetek és különszámok megritkultak. Az 1994. évi (124. évf.) 2. füzet, mely formailag egy cikkből állt, voltaképpen egy tematikus cikkgyűjtemény volt a Budai-vonalról. 2002-ben, a 132. évfolyamban jelent meg újra egy különszám (A földtörténeti közelmúlt környezetváltozásai a Pannon-medencében: Fejezetek a hazai negyedidőszak-kutatás legújabb eredményeiből) minisztériumi és OTKA-támogatással. A 2010. évi (140. évf.) 4. füzet az ELTE 375. éves jubileuma tiszteletére a Balaton és környéke földtudományi kutatásának újabb eredményeiről szóló cikkeket tartalmazott.

 

Mivel az MFT a korszak elején nem engedhette meg magának, hogy folyóiratához megfelelő minőségű papírt vásároljon, 1989–94 között visszatért a külön fotótáblák korszaka. 1995 óta a teljes terjedelmében műnyomó papírra nyomott Földtani Közlöny immáron kifogástalan minőségben közli az újabban nem ritkán színes fotókat is.

1878 óta, bár a „békebeli” (I. világháború előtti) méretükhöz képest a füzetek látszólag fokozatosan egyre kisebbek lettek (10. ábra), valójában nem történt lényeges változás a folyóirat formátumában, ugyanis csak a papírméret csökkent, a tükörméret nem, sőt még valamelyest nőtt is, mígnem elérte a B5 méret felső határát. 2008-ban viszont a nagyalakú, A4 formátumra való áttéréssel még az 1878-asnál is nagyobb mértékű változás történt. Emiatt immár az egész folyóirat kéthasábos tördelésű lett, korábban (1970 óta) csak a „kisbetűs rovatokat” (Hírek, ismertetések; Társulati ügyek) szedték két hasábban. A 600 oldal körüli terjedelem ennek megfelelően 400 körülire csökkent. Az igényes tipográfiájú és grafikai hátterű – Simonyi Dezső által tervezett – új borítón számonként változó színes képek is vannak valamelyik cikkből.

A Földtani Közlöny szerkesztésében 1997 hozott újabb változást. Ekkortól az MFT elnöke helyett, aki eddig nemcsak felelős kiadó, de felelős szerkesztő is volt, egy az elnökség által felkért főszerkesztő vezeti a szerkesztőbizottságot. Az első főszerkesztő Császár Géza volt (1997–2014), tőle 2015-ben Sztanó Orsolya (2013–14-ben helyettes főszerkesztő) vette át a tisztséget. Technikai szerkesztőként működött Kaszap András (1983-tól) 1991-ig, majd 1995–97 közt, Kázmér Miklós (1992–94), Piros Olga (1997-től) és mellette közreműködőként Krivánné Horváth Ágnes (1997–2007/2 és 2015-től), Simonyi Dezső (2007/3–2014/2) és Pentelényi Gábor (2014/3–4).

A Földtani Közlöny a 2000-es évek elején új kihívásokkal került szembe. A magyar földtudománynak az immáron az angol nyelv által uralt nemzetközi tudományos világgal folytatott, adminisztratív megkötésektől mentes szabad érintkezése nyomán felvetődött a folyóirat (túlnyomóan) magyar nyelvű mivoltának megszüntetése. Hogy ez mégsem történt meg, annak legfontosabb oka az, hogy a Földtani Közlöny meghatározó és nem nélkülözhető szerepet tölt be a magyar földtani szaknyelv fenntartásában és fejlesztésében. A magyarnyelvűség nyilvánvalóan nem segíti a folyóirat nemzetközi elismertségét, ami a szcientometriai alapú pályázati értékelések és tudományos minősítések korában sokak számára nem teszi elég „vonzóvá” a lapot. Ezt valamennyire ellensúlyozandó, lépések történtek a Földtani Közlönynek a nagy nemzetközi tudományos adatbázisok által nyilvántartott folyóirattá tételére. 2009-től sikerült megvalósítani a Scopus adatbázisban történő referálást, 2017-től a cikkek digitálisobjektum-azonosítóval (DOI-számmal) ellátva jelennek meg, ezzel a Crossref adatbázisban is megjelennek. A DOI további előnye, hogy az azonosító egy kattintással az adott tanulmány eredeti fogadó oldalára (landing page) viszi olvasót, és ott a cikk 2017-től a megjelenéssel egyidejűen nyílt hozzáféréssel elérhető. A folyóirat szerkesztése és on-line közzététele szintén 2017 óta az MTA Könyvtára szerverén, az MTAK által fenntartott webes felületen történik, mely az Open Journal Systems (a tudományos folyóiratok online közzétételének és kezelésének nyílt forráskódú megoldását szolgáló) platformon alapul. A megállapodás és az áttérés első sorban Baksa Csaba, Sztanó Orsolya és Bartha István (technikai közreműködő) tevékenységének gyümölcse volt.

Az elektronikus publikálás és irodalmazás előretörése, illetve a pénzügyi nehézségek következtében a nyomtatott Közlöny 2005-tel bezárólag megszűnt a „rendes” társulati tagsággal automatikusan járó juttatás lenni, azóta csak emelt tagdíj ellenében lehet hozzájutni. Ezzel párhuzamosan viszont a Földtani Közlöny – 2017-ig díjfizetés ellenében – hozzáférhetővé vált elektronikus formában, valamint Baksa Csaba elnök kezdeményezésére megkezdődött és lényegében befejeződött a retrospektív digitalizálás is. A digitalizálás Cserny Tibor, Piros Olga és Németh Norbert közreműködésével zajlott, intézményi támogatást nyújtott az OSZK, a Magyar Bányászati és Földtani Hivatal és a Magyar Földtani és Geofizikai Intézet. A Földtani Közlöny mellett digitalizálták az MFT szakosztályainak sokszorosított kiadványait (Általános Földtani Szemle, Földtani Tudománytörténeti Évkönyv, Mérnökgeológiai Szemle, Őslénytani Viták) és az MFT-hez csak tematikailag kötődő Földtani Kutatás is felkerült az EPA-ra. Hosszas belső polémia után az MFT elnöksége úgy döntött, hogy 2017-től a Földtani Közlöny számai már megjelenésükkor nyílt hozzáférésűek legyenek, ami a korábbi számok on-line elérésnek biztosításával új fejezetett nyitott a folyóirat történetében. Ezt tükrözi a rövid idő alatt elért több tízezres látogatói szám is. 1975 óta nem jelent meg új regiszterkötet, de a digitalizált évfolyamok éves tartalomjegyzéke az interneten elérhető.

Bizonyos, hogy az előfizetett példányszám csökkenése, ezáltal a fajlagos költségek növekedése alkotta ördögi kör miatt a jövőben még nagyobb viták lesznek a nyomtatott formában történő megjelenés körül, felidézve Nemecz Ernő társulati elnöknek a folyóirat 100. évfolyamában megjelent, előrelátó gondolatait: „Napjainkban a tudományos információközlés forradalma bontakozik ki: filmek, mágneses szalagok, ferrit-kristályok és ki tudja milyen embercsinálta eszközök fogják ellátni az ismeretek rögzítését, válogatását és továbbítását. Lesz-e szükség még hagyományos folyóiratra? . . . Minden bizonnyal még sokáig megmarad a tudományos eredmény ismertté tételének jelenlegi módja és Közlönyünk még sok évjáratot fog megérni. De bizonyos az is, hogy állandóan módosulva-alkalmazkodva a kor és tudomány követelményeihez” (Nemecz 1970).

Köszönetnyilvánítás és a szerző megjegyzése

Az összefoglaló megírását Baksa Csaba elnök kezdeményezte. Jelen változatába a Magyarhoni Földtani Társulat elnökei közül Baksa Csaba, Haas János és Kecskeméti Tibor, a szerkesztők közül Krivánné Horváth Ágnes, Piros Olga és Sztanó Orsolya által nyújtott információkat építettem be, illetve figyelembe vettem szíves megjegyzéseiket. Szándékomban áll ezen első változatot folyamatosan javítani és kiegészíteni az MFT és a Földtani Közlöny történetének ismerőitől kapott további adatok és hozzászólások felhasználásával, ezért hálásan fogadok mindennemű észrevételt a megadott elérhetőségeken.

Hivatkozott irodalom

Dudich E., Székyné Fux V. & Dobos I. 1998: A Magyarhoni Földtani Társulat harmadik félévszázada. – Budapest, Magyarhoni Földtani Társulat, 124 p.
Koch A. 1902: A Magyarhoni Földtani Társulat 50 éves működésének története. – Földtani Közlöny 32/5–6, 165–187.
Nemecz E. 1970: Újabb száz év elé. – Földtani Közlöny 100/1, 1–2.
Tasnádi Kubaсska A. 1970: Száz éves a Földtani Közlöny. – Földtani Közlöny 100/1, 3–10.
Vendl A. 1958: A százéves Magyarhoni Földtani Társulat története. – Budapest, Tankönyvkiadó, 276 p.

A szerző elérhetőségei:
Papp Gábor
MTM Ásvány- és Kőzettár
1431 Budapest
Pf.: 137
Telefon: +36 1 210 1075 / 2209-es mellék
Ímél: papp.gabor.min@nhmus.hu

Ábrák

  1. ábra (a) A legelső szám címlapja, (b) az első kötet borítója (Papp Károly egykori elnök példánya)
  2. ábra. Az első kétnyelvű kötet (9. évf., 1879) borítója (Papp Károly egykori elnök példánya)
  3. ábra. Az 1919. évi (49.) kötet címlapja
  4. ábra. Az 1930. évi (60.) kötet borítója
  5. ábra. Az 1949. évi (79.) kötet 1. számának (1–4. füzet) borítója
  6. ábra (a) Az 1953. évi (53.) kötet 4. számának (10–12. füzet) borítója, (b) az 1966. évi (96.) kötet 1. füzetének borítója
  7. ábra. Az 1970. évi (100.) kötet 1. számának borítója
  8. ábra. Az 1985. évi (115.) kötet 1. számának borítója
  9. ábra. A 2008. évi (138.) kötet 4. számának borítója
  10. ábra. A Földtani Közlöny méretváltozásai, ahogy a füzeteken tükröződik, felül a „piros számok” egyike.