Egy epizód szaknyelvünk történetéből: visszalatinosítási vita a 20. század elején

Résumé

A visszalatinosítás mint nyelvészeti és kultúrtörténeti jelenség szakszóként ritkán jelenik meg. Jelentése a nyelvekben megjelenő, a latinból átvett és az adott nyelv fonetikai, grammatikai jellemzőihez igazított szakmai terminusok visszaalakítása eredeti latin formára. A jelenség, illetve a folyamat lehet spontán vagy irányított jellegű: mindkettőre találunk példákat. A magyar nyelv szaknyelvi világában a 20. század első évtizedében Apáthy István vetette fel erőteljesen a műnyelvi visszalatinosítás kérdését. Arra hivatkozik, hogy a magyar szaknyelvi szókincs jelentős része a németből esetleg más nyelvekből átvett és azokban a latinból átalakított, megcsonkított szavakból áll. Ilyen módon idegen nyelvünktől, de magától a latin nyelvtől is. Műnyelvünk nagy formálója Szily Kálmán vitába keveredett Apáthyval. Tévesnek minősítette a visszalatinosítás felvetését, mivel a magyar műnyelv a megszilárdult elvek, a gyakorlat és a megmagyarosodás alapján már befogadta a különböző, a latinból eredeztetett műszavakat. Szerinte a visszafordítás kárt és zavart okozna a nyelvi rendszerben, és ellentmond a korábban elfogadott szaknyelvfejlesztési tételek egyik pontjának, miszerint a megszokott és betagolódott latin szavakat, különösen a szakszavakat el kell fogadni. Vitájuk a Múzeumi Füzetek és a Természettudományi Közlöny hasábjain zajlott le, és a szakmai körök többségének egyetértésével: a visszalatinosítási folyamat elutasításával zárult.