In memoriam Dr. HUNYADI László

  • Anna Rapkayné Földessy
  • Tamás Puzder
Kulcsszavak: in memoriam, HUNYADI László

Absztrakt

Mi, a tanítványai HUNYADI Lászlót mindig Pilis községhez kötöttük, ahol született, és felnőtt életében lakott, azonban saját elmondása szerint élete főbb eseményei Monorierdőhöz kötődtek, kivételt képez a házassága és a fia szüle tése. Édesapja fodrász volt, de előtte csendőrként dolgozott, aminek kárát és hátrányát évtizedekig viselte. Ennek ellenére a lehetőséget a szüleinek köszönhette, mindig ők mondogatták, hogy neki állandóan tanulnia kell, mert csak így viheti valamire, és hogy csak így lehet más, mint a többi, és hogy számára csak ez az egyetlen lehetőség.
Apai nagyanyja szabadkai származású, német anyanyelvű, német–francia szakos tanárnő volt. Neki is sokat köszönhetett, mert ő is elég gyakran emlegette a tanulás fontosságát. László mindig igyekezett megfelelni az elvárásainak. Az akkori legjobb budapesti gimnáziumban, a Berzsenyiben érettségizett. A gimnáziumi érettségi után a geológiát választotta, de apja miatt csak két év kihagyás után vették fel az ELTE-re, melyet 1961-ben sikeresen elvégezett. Folyatás a PDF-ben.

Megjelent
2017-03-01
Hogyan kell idézni
Rapkayné FöldessyA., & PuzderT. (2017). In memoriam Dr. HUNYADI László. Földtani Közlöny, 147(1), 101-102. Elérés forrás https://ojs3.mtak.hu/index.php/foldtanikozlony/article/view/146
Rovat
In memoriam