Az alföldi pannóniai s.l. képződmények ásványi összetétele II. - A pannóniai s.l. homokok és homokkövek ásványi összetétel változásának tendenciái és földtani jelentőségük

  • Györgyi Juhász
  • Edit Thamóné Bozsó

Absztrakt

Az alföldi pannóniai s.l. képződmények ásványi összetételét több mint 860 db homok, illetve
homokkőminta korábbi mikromineralógiai vizsgálati eredményei alapján tanulmányoztuk. Meghatároztuk a különböző beszállítási irányból érkező homokok és homokkövek nehézásványtani jellemzőit
(THAMÓNÉ Bozsó et al. jelen kötet) és ezek alapján összefoglaljuk az ásványi összetétel változásának
tendenciáit. A rétegsorokban többféle tendencia volt felfedezhető.
Határozott eltérések adódtak a két fő behordási irány (ENy és ÉK-ről történő behordás) kőzetanyagában. Az Alföld nyugati részén fellelhető mintákban nagyobb a metamorf ásványok aránya, míg
keleti részén a vulkánitok szerepe domináns. A klorit részaránya azonban olyan nagy a minták nagy
részében, hogy ez szinte felülírja a többi összetevő szerepét, ezért jelentős mértékben mégsem tér el a
törmelékanyag összetétele, ami a Kárpátok, mint legfőbb lehordási terület öves szerkezetéből is következik, és arra is utal, hogy a középhegységi területek még nem jelennek meg számottevő
üledékforrásként, tehát nem voltak kiemelt helyzetben.
A fáciesek alapján történő vizsgálatok nyomán megállapítható, hogy a folyóvízi homokoktól a deltaés medencelejtő üledékeken át a turbidit homokkövekig a klorit átlagértéke fokozatosan növekszik, míg
a gránát és az elsősorban a vulkáni eredetű piroxen és amfibol gyakorisága fokozatosan csökken, ami a
forráskőzetek változása mellett a szelektív osztályozódás hatását tükrözi. A szállítási távolsággal egyre
dominánsabbá válik a klorit és nő a kőzetanyag érettsége is.
Vertikális szelvényben vizsgálva a forrásterületekhez közelebb eső fúrásokban rendkívüli egyezés
mutatkozik a nehézásványi összetétel változása, és a szekvencia sztratigráfiai értelmezés között. Е szerint
időben változott a behordott üledékek összetétele, tehát változtak a lehordási területek. Elsősorban a
tektonikai mozgások által létrehozott harmadrendű szekvenciahatárokon ugrásszerűen változik a
nehézásványi összetétel. A peremeken, de főleg a vulkáni anyagot tartalmazó ÉK-i területen már a
negyedrendű szekvenciahatárok is jelentkeznek a nehézásványi összetételben. A medencebelsőben ez a
változás nem annyira jellegzetes, ami részben a nagyobb szállítási távolsággal, másrészt a vizsgálati
anyagok sporadikus voltával magyarázható.

Megjelent
2020-05-06
Hogyan kell idézni
JuhászG., & Thamóné BozsóE. (2020). Az alföldi pannóniai s.l. képződmények ásványi összetétele II. - A pannóniai s.l. homokok és homokkövek ásványi összetétel változásának tendenciái és földtani jelentőségük. Földtani Közlöny, 136(3), 431-450. Elérés forrás https://ojs3.mtak.hu/index.php/foldtanikozlony/article/view/3102
Rovat
Értekezés

Ugyanannak a szerző(k)nek a legtöbbet olvasott cikkei