Hell György

(1921‒2020)

  • Kinga Klaudy

Absztrakt

2020. július 24-én elhunyt Hell György, a nyelvtudományok kandidátusa, a Buda- pesti Műszaki Egyetem címzetes egyetemi docense, aki oktatói munkája, tanul- mányai és előadásai révén fontos szerepet játszott a magyarországi alkalmazott nyelvészetben, és ezen belül is kiemelten foglalkozott a fordítás gyakorlatával és elméletével. Az utóbbi tárgykörből éveken keresztül tartott nagysikerű szeminári- umokat az ELTE Fordítástudományi Doktori Programjának hallgatói számára. Folyóiratunk állandó szerzője volt, fordítástörténeti témából 2003 és 2017 között kilenc tanulmánya jelen meg a Fordítástudomány című folyóiratban.

Megjelent
2020-12-11
Rovat
Krónika