Egy pannóniai korú Gilbert-delta felépítése „3D” földradar (GPR) szelvények alapján

Absztrakt

A Pannon-tó kialakulása kezdetén szigetek és félszigetek tagolták a vízfelületet. A legnagyobb félsziget a Dunántúliközéphegység tömbje lehetett, melyet kb. 10 millió éves abráziós szikláspartok, kavicsos-homokos hullámveréses
fövenypartok és lokálisan kavicsos, Gilbert-típusú delták szegélyeztek (Kállai Formáció).
A Tapolcai-medencében a Kállai Kavics feltárásaiban három üledékes egység különíthető el. A legfelső, vízszintes
településű, jól osztályozott homok és kavicsos homok váltakozásából épül fel, mely alatt meredek (20-30°) dőlésű mátrixmentes szemcsevázú kavics és homokos kavics rétegek találhatók, kissé változó látszólagos dőlésszöggel. Az alsó
két egység anyagában nem, csak méretében és szállítási irányában különbözik: a legalsó, dél felé dőlő rétegekből álló
egység magassága eléri a 20 m-t, míg a közbülső egység, amelyet a részletesen vizsgált bánya délkeleti felén észleltünk,
csak 2–3 m magas és ÉK felé dől. A nagy- és a kisméretű, meredeken dőlő felszínek egyaránt a Gilbert-delta
homlokrétegei, míg a vízszintes felszínek annak fedőrétegei.
A Gilbert-delta egyik legnagyobb feltárásában — egy aktívan művelt kavicsbányában — földradar méréseket
végeztünk a deltatest belső szerkezetének megismerése céljából. A földradarszelvények három, 30×30 m-es mérési
hálóban, 2 m-es szelvénytávolsággal készültek. Csupán egyszerű adatfeldolgozási lépésekre — sávszűrés, amplitúdóvisszaállítás és statikus tolás — volt szükség. A radarszelvényeket az elmúlt nyolc év terepbejárásai során készült
fényképekkel, valamint a bányafalak földtani és szedimentológiai szelvényeivel vetettük össze.
A radarszelvényeken a reflexiók elvégződése, amplitúdója és a folytonossága alapján három radarfácies különül el.
A legalsó egységben nagy amplitúdójú, meredek, ferde reflexiók láthatók a felszíntől legalább 12 m mélységig. Ezek
háromdimenziós térképezése kimutatta, hogy nagy kiterjedésű, viszonylag sík, D–DK felé dőlő rétegekről származnak,
melyek a legalsó üledékes egységgel azonosak. A délkeleti mérési hálóban ezeket a rétegeket lapos szögű, erős eróziós
felszín metszi, melyre ellentétesen, ÉK felé dőlő reflexiók következnek, egy maximum 3 m magas egységet alkotva.
Háromdimenziós térképezésük néhányszor 10 m-es kiterjedésű, ívelt rétegfelszínek jelenlétére utal. Mindkét fajta
meredek dőlésű reflexióköteg felett vízszintes reflexiókat találunk, a feltárás rétegsorához hasonlóan.
A rétegdőlésekkel egyezően a földradarral kitérképezett progradálási irány déli-délkeleti a fő delta test esetén — a kis
különbségek az egyes lebenyek alig eltérő lerakódási irányaiból erednek. A már leülepedett lebenyeket metsző lapos
eróziós felszín néhány méteres vízszintesés révén alakulhatott ki. Az így képződött térbe települt a fő épülési irányra
közel ellentétesen, ÉK felé, a kis, karéjos lebenyek sora. A delta felfelé épülő fedő rétegei a folytatódó fokozatos, relatív
tószintemelkedést jelzik.