A makrostruktúra újrateremtése műfordításban: esettanulmány Salinger The Catcher in the Rye című művének két magyar fordításáról
Abstract
Az újrafordítások korában számos kutatás foglalkozik az újrafordí- tások miértjeinek és mikéntjeinek nyelvészeti aspektusaival, keveset tudunk azon- ban arról, hogy a különféle szövegszintű változók célnyelvi újrateremtését milyen fordítói stratégiák és (esetlegesen) milyen szövegszintű eltolódások kísérik. Ber- man (1990) újrafordítási hipotézise szerint, melyet Chesterman fejlesztett tovább (2000) az újrafordítások közelebb állnak az eredeti műhöz, mint a korábban meg- jelenők. E gondolat vezetett el Károly és mtsai. (2022, megjelenés alatt) esettanulmányához, amely a szövegszintű változók (Károly 2014a) közül a kohéziós szerkezet fordítási „viselkedését” tárja fel ebből a szempontból Salinger The Catcher in the Rye c. műve és magyar fordításai korpuszán, és arra mutat rá, hogy a kohéziós változóknak csak egy része támasztja alá a hipotézist. Feltáró jellegű és kvalitatív megközelítésű esettanulmányunk ezt a munkát viszi tovább, hogy a lineáris kohé- ziós adatokat makrostrukturális változókkal kiegészítve információt nyújtson arról, hogy a regény fordításai hogyan teremtik újra az eredeti mű szövegkoherenciájának egyes makroszerkezeti (makropropozicionális és kapcsolódási propozicionális) aspektusait, és mennyiben támasztják alá az újrafordítási hipotézist. Az eredmények azt mutatják, hogy a Hoey (1991) ismétlésmodellje alapján végzett makropropozicionális korpuszelemzés adatai bizonyítják az újrafordítási hipoté- zist, ugyanakkor a Mann és Thompson (1986) féle retorikaistruktúra-elemzéssel feltárt kapcsolódási propozíciók nem mutatnak jelentős különbséget a vizsgált szövegek retorikai szerkezetében. Egymásnak ellentmondó eredményeink további kutatási kérdéseket vetnek fel az újrafordítást és Chesterman hipotézisét illetően egyaránt.
