Dr. Mindszenty Andrea köszöntése

  • Csaba Baksa Magyarhoni Földtani Társulat
Kulcsszavak: Mindszenty Andra, Mindszenty, köszöntő, születésnap, elte

Absztrakt

   Az elmúlt évtizedek Magyarországon dolgozó, kutató és jelentős teljesítményeket felmutató földtani szakemberei nek sorából kiemelkedik Mindszenty Andrea professzor asszony életműve, aki a közelmúltban ünnepelte kollé gáival, tanítványaival életének egyik jelentős évfordulóját. Tevékenységének sokoldalúságát, tudományos eredményei nek csaknem teljes keresztmetszetét átfogóan bemutató ünnepi, szakmai rendezvény előadói vállalták, hogy tanul má nyaikat a Földtani Közlöny tematikus számában meg jele nítve állítsanak emléket egy nagyszerű életmű állo másainak. A Magyarhoni Földtani Társulat és személy szerint én magam is, — mint az ünnepelt egykori évfolyam társa és munkásságának nagy tisztelőjeörömmel álltunk a kezdeményezés mögé. Vallom, hogy hivatásunk és szeretett szakmánk kimagasló és maradandó eredményeket elérő képviselőinek tisztelete ilyen formában is meg kell, hogy mutatkozzék, példát állítva a fiatal generációk elé, egyúttal kordokumentumként archiválva egy megőrzésre érdemes életpálya mások számára is utat mutató értékeit. Mindszenty Andrea professzor asszony több évtizedes tevékenysége mind a bauxitkutatásban, mind az alkalmazottföldtani munkákban, mind az egyetemi oktatásban és ismeretterjesztő feladatok magas szintű végzésében megmutatkozott, és kitűnő előadói stílusa által azok számára maradan dó élményt ajándékozott, akik valamelyik szakmai területen vele kapcsolatba kerültek. (folytatás a PDF-ben)

Megjelent
2018-03-04
Rovat
Előszó